A falu rövid története

K I S B A J C S

Kisbajcs a megye észak-keleti részén, Győrtől mintegy 2 km-re, észak-keleti irányban fekszik. Természet-földrajzilag a Szigetköz délkeleti szegletében helyezkedik el, ott, ahol a Mosoni-Duna és Öreg-Duna már közelítenek egymáshoz. A két folyó áradása nagyon sokszor gátat szabott, kárt okozott a földművelésnek, ezenkívül a magas belvízszinttel is szembe kellett nézni. A meglehetősen vizes, vízzárásos természeti környezet ugyanakkor sajátos tevékenységek (pl. zöldségtermesztés, állattenyésztés) helyi kialakulását tették lehetővé. A falu közlekedés-földrajzi helyzete Győr közelsége miatt kedvező. Kisbajcs Győrből a Nagybajcs felé vezető mellékútvonalon érhető el.

Kisbajcsot az írott források először 1252-ben említették Baych alakban. Az elnevezés a Baj melléknévből képződött, valószínűleg „cs” kicsinyítő képző hozzáadásával. Az 1357-ben keletkezett oklevél szerint a falu már a győri püspökség birtoka volt. A Bajcsi család 1458-ban a püspöki részen a kisbajcsiaknak birtokrészeket adott el. Alig egy évtized múltán, 1466-ban Kisbajcsot curialis nemesi községként említik, amelynek birtokosai egyházi nemesek, akik a győri püspöknek a fegyvertartási és vízhalászati jogért adót fizettek.

Ugyanebben az évben a kisbajcsi nemesek és a vámosiak között per folyt egy területről, s végül Hunyadi Mátyás a vámosiak javára döntött. A mohácsi csatavesztés idején a térség nagyon fontos szerepet játszott halászatilag. Ezt bizonyítja, hogy 1526-ban Nagybajcs, Kisbajcs, Bácsa és Szava helységek fegyverforgatói Oross János vezetésével a Duna átkelőit őrizték a töröktől. Az 1544-es összeírás Kisbajcsot egytelkes nemesek által lakott községként említette. Ezek a nemesek 1582-ben Győr vármegye rendeletére részt vettek a mérgesi őrhely építésében, amelynek célja a Tóköz védelme volt a török becsapásokkal szemben. Győr 1594-es ostromakor a keresztény seregek az ún. Táborhelyen, amely Kisbajcs határában található, ágyúsáncokat emeltek. A törökök másodszorra 1683-ban dúlták fel a falut, ekkor a lakosság a nehezen megközelíthető mocsaras vidéken keresett menedéket. A XVIII-XIX. század a viszonylagos gyors gazdasági fejlődés jegyében telt el.

Kisbajcs térképe 1882-ből

Elsősorban a dunai malmok, de a halászat is jelentős kereseti lehetőséget biztosított. A falu lélekszáma is egyenletesen növekedett: 1866-ban már 267 katolikus magyar ember lakta. A XX. század első felében a község jelentősége nagymértékben növekedett. 1927-ben Kisbajcsot és Szőgyét közigazgatásilag egyesítették, így egy viszonylag nagyobb falu keletkezett a Szigetközben. 1929-ben már körjegyzőségi székhellyé vált, ennek ellenére még országos viszonylatban mindig csak kisközségként tekinthetjük (pl. 1938-ban 447 lakosa volt). A falu lakóinak 80 %-a a II. világháború előtt mezőgazdasági tevékenységet űzött, de a fellendülő győri hadiipar is egyre nagyobb vonzerőt gyakorolt a földnélküliek számára.

A háború után a többi helységhez hasonlóan itt is hozzáláttak a földosztáshoz, azonban más problémával is szembe kellett nézni: a Duna Gőzhajózási Társaság megszűnése miatt nagyon sokan állás nélkül maradtak. A falu villamosítása 1948-ban fejeződött be. A második világháború utáni időszak legfontosabb, de egyben legtragikusabb esztendeje a község számára 1954 volt. A nagy szigetközi árvíz Kisbajcsot is elérte, s a lakóházak 70 %-a elpusztult. Mai arculata is az árvíz után alakult ki, mivel a lakóházak többsége újjáépült. Ezért is nem találunk annyi hagyományos parasztházat, mint más településeken.

Kisbajcs lakóinak lélekszáma 2003-ban 751 fő, egyértelműen kisközségnek tekinthető. A falu korösszetétele elöregedő községekével mutat rokonságot. Győr közelsége és a csendes környezet azonban a fiatal népességre is vonzást gyakorol.

Az elmúlt években került kialakításra közel 50 új építési telek, melyeken ma már több családi ház elkészült, vagy folynak ma is az építkezések. A gyermekek elhelyezését egy 6 éve átadott szép és korszerű óvoda biztosítja, a falu iskolájában a helybelieken kívül a nagybajcsi, véneki és vámosszabadi 1-8 osztályos diákok is tanulnak. Kisbajcsnak korszerű körzeti orvosi rendelője van. A település infrastrukturális fejlődése a rendszerváltás után rendkívüli mértékben fejlődött, a vezetékes ivóvíz ellátás 1982-es kiépítése után előbb a telefonhálózat bővítésére került sor, majd 1994-ben Kisbajcson, 1996-ban pedig Szőgyén is megoldódott a szennyvízelvezetés.

A vezetéses gáz 1999-ben került kiépítésre mindkét községrészben. A lakosok teljes körű kiszolgálására kábeltévé működik, és 2006. decemberétől az ADSL rendszer bevezetésével megvalósult a szélessávú Internet elérhetőség is. A falu rendezvényei közül az október első vasárnapján tartott búcsú, valamint az évente rendezett falunap érdemel említést.

Kisbajcs csatolt és pusztult részeinek rövid története:

Szőgye alakulásának meséje él még, de egyre halványabban: „A mai Háromág helyén nagyon régen volt egy kút. Aki arra járt, akár akart, akár nem, bele kellett néznie. Erre a kútból kiemelkedett egy titokzatos lény, aki a kíváncsit addig nem engedte el, amíg valamilyen értéket a kútba nem dobott. A titokzatos lény a kincsből palotát építtetett magának a Duna partján. Egyszer aztán hirtelen eltűnt. Az emberek sokáig nem mertek a palota közelébe menni. Az épület egyre romlott, végül összeomlott, helyén dombok keletkeztek. Már ebben az időben is gondot okozott a Duna áradása. Ezért az itt élők a dombokra építették házaikat. Így keletkezett a falu. Az emberek jól érezték magukat, halászattal foglalkoztak. Ekkor még a Csápolnoki-Duna is folyt. Emellett építették fel a vörösbarátok is kolostorukat. A mai temető helyén volt az épület, melynek picéjében rengeteg kincset rejtettek. Egy támadás a kolostort megsemmisítette. A pince még ma is áll, ezért döng a föld a temető körül.”

Szőgye, Kisbajcs és Vének között az Öreg-Duna közelében helyezkedik el. Neve a czege szóból (cigle = vessző) származik. IV. Béla 1252-ben „terre Zignet haga”-t a túróczi prépostságnak adományozta, majd 1519-től a csornai prépostság birtoka volt. A török hódoltság alatt elpusztult Szőgye, majd a 18. században újra felépült. A falu egyébként a 18. században Komárom megyéhez tartozott. A trianoni békeszerződés a falu határának nagyobb részét Csehszlovákiához csatolta, ezzel az amúgy is szegény falu élettere teljesen beszűkült. Mivel önmagukat képtelenek voltak fenntartani, ezért 1927-ben Kisbajcshoz csatlakoztak.

Ezzel a község csaknem 900 éves önállósága megszűnt. Az itteni építkezés alkalmazkodott az adott körülményekhez, a gyakori árvízveszély miatt itt patics-falat használtak. A válogatott karókra sövényt fontak fűzfaágból, s azt kívül-belül betapasztották sárral. A falu tipikus halmaz-település. Két részből állt: a nagyobbik rész közvetlenül a Duna partján, kicsi telkeken. Itt a házakhoz zöldségeskert, gyümölcsös nem tartozott. A másik rész a töltés két oldalán létesült, nevét is innen kapta: Töltés sor. Bár az 1899-es árvíz is érintette Szőgyét, az igazi pusztulást az 1954-es jelentette: ekkor a Duna jobb partján álló lakóházak kettő kivételével elpusztultak. A helyreállítást nem engedélyezték az eredeti telkeken. A kisbajcsi közlegelő Szőgye melletti részén jelöltek ki 250-300 négyszögöl nagyságú telkeket.

A Duna mellett álló, ártérben maradt házakat végül a 2002 augusztusi áradás tette lakhatatlanná, köztük kettő, közel száz éves házat. Az áradás következtében 6 családot kellett kitelepíteni. Az Ő részükre önkormányzati segítséggel új házak épültek a mentett oldalon. A 2002. augusztusi áradást követően már nem épülhetett új lakóház az ártérbe, az ott lévő ingatlanokat is csupán üdülőként lehet használni. Iskolája 1938 óta volt Szőgyének, az 1971-es körzetesítésig.

Szavo vagy Zovn Kisbajcs és Bácsa között helyezkedett el, majd Kisbajcs határába olvadt. Lakói szintén egyházi nemesek voltak. Először 1231-ben olvashatunk róla Zoa név alatt, amikor a győri káptalan és M. mester közti perben maga II. András volt a döntőbíró. Egy 1318-as oklevél bizonyságot tesz róla, hogy Kálmán győri püspök a szávaiakat egyházi nemessé tette. 1642-ben a Szavay család birtokolta a helységet. Az 1683-as török hadjárat elpusztította a községet, azután már soha nem épült újjá.

Kisbajcs, 2007. február 20.