Kisbajcs

Baráti kör

 

Székhelye: 9062 Kisbajcs, Kossuth u. 1.


Célja: A szülőfalujukat, lakóhelyüket szerető kisbajcsi és szőgyei lakosok összefogása azért, hogy ápolják a község hagyományait, védjék építészeti-, környezeti és természeti értékeit, erősíteni a lakóhely és egymás iránti elkötelezettséget.


Baráti kör céljai a megvalósítás érdekében:

  • Közreműködik a község éves és távlati fejlesztési-és rendezési terveinek kidolgozásában, azokról társadalmi vitákat szervez: észrevételeket, javaslatokat tesz megvalósításukra

  • Részt vesz a község építészeti-, környezeti- és természeti értékeinek feltárásában. Ezek védelme és megóvására érdekében társadalmi akciókat szervez és közreműködik fenntartásukban.

  • Ápolja a település kulturális hagyományait, szokásait. A kulturális és ismeretterjesztő rendezvények szervezését segíti.

  • Gondoskodik az állami szervektől, jogi- vagy magányszemélyektől átvett anyagi eszközök célszerű felhasználásáról, a felajánlóknak elszámol azokról.

  • Előmozdítja a falusi turizmus kialakítását, az idegenforgalmi vonzerő növelését.

  • A lakosság jobb tájékoztatása érdekében – az Önkormányzattal közösen- újságot jelentet meg.

  • Állandó kapcsolatra kész az önkormányzati testülettel, annak hivatalával valamint más helyi szervezetekkel.


Tagság:

A Baráti Kör tagsága nyitott, bárki csatlakozhat hozzá.

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.